A legeslegoptimálisabb…

Néha meg-megtelepszik a köznyelvben olyan kifejezés, amelyet egy idő után annyira közszájon forog, hogy nagyon nehéz nemcsak hogy kiirtani, de szokásból használóinak egyáltalán elmagyarázni is, hogy az miért nem állja meg a helyét.

Ilyen a „de viszont” vagy a „feltéve ha”. Ezek ugye duplán mondanak el valamit. Erőteljesen hasonlítanak a „bacon szalonna” vagy a „médiák” kifejezésekre. Az előbbihez persze léteznek hihető gasztronómiai magyarázatok, míg az utóbbi egyszerűen csak az utánanézés hiányából ered, illetve abból, hogy a magyarban az -a vagy -æ végződésű latin szavak nem hangzanak többes számúnak.

Mindezt a fordítási folyamat során nem árt figyelembe venni. Hiszen a fordítónak legeslegtöbbször a felhasználót kell szem előtt tartania, aki a célnyelven az eredetihez hasonló vagy teljesen ugyanolyan nyelvezetet kell, hogy visszakapjon: ha ott az utca nyelve szólal meg, a fordításában nem használhat kifinomult szalonnyelvezetet, hiszen a forma ilyenkor a tartalom kárára megy. Ez pedig azt jelenti de viszont, hogy akármennyire is ismeri a sztenderd nyelvtant, tudnia kell, hogy attól mikor és hogyan térnek el – hacsak a legújabb helyesírási szabályok már nem olvasztják magukba azt a szófordulatot.

A legeslegoptimálisabb a fordítói ruganyosság: ha nem csak tudjuk az adott (szak)területet, hanem vele együtt is „hajlunk”.